+36 30 265 2959 oreghegy@puspokseg.hu

Székesfehérvári Egyházmegye 

Trianoni harangozás – Az idei évben is folytatódik a trianoni békediktátum évfordulójához kapcsolódó hagyomány, június 4-én 16:30 perckor a Kárpát-medence egyházközségeiben megszólalnak a harangok. Imádkozzunk együtt a magyarság lelki egységéért, keresztény hitünk megerősödéséért és a békéért. 

Első csütörtöki Eucharisztia ünnep a Felsővárosi templomban – 2026. június 4-én, csütörtökön 18:00 órakor szeretettel várják az egyházközségek híveit az első csütörtöki Eucharisztia ünnepre a Felsővárosi templomba.  A szentmisét Spányi Antal püspök atya tartja a város papságával, amely után közös szentóra kezdődik az új papi hivatásokért és az egész egyházért. 
Ezen a napon Öreghegyen nem lesz szertartás. 

Keresztény zenei találkozó Alsószentivánon – 2026. június 6-án felekezet független keresztény zenei találkozót tartanak délelőtt 10:00 órától Alsószentivánon. A borkostolóval és kiállítással egybekötött nap szentmisével zárul 17:00 órakor, amelyet Spányi Antal püspök atya, a rendezvény fővédnöke celebrál. A szentmisén az Öreghegyi plébánia fiataljaiból alakult Relyon zenekar ad zenei szolgálatot. 

A város közös Úrnapi körmenete – 2026. június 7-én Székesfehérvár egyházközségei közösen ünneplik az Úrnapját. A koncelebrált szentmise 9:00 órakor kezdődik a Székesegyházban, majd azt követően a belvárosban tartják meg a közös körmenetet. Szeretettel várják az egyházközségek híveit az ünnepi imádságra! Ezen a napon Öreghegyen reggel 7:30-kor és este 18:00 órakor lesz szentmise. 

Jelentkezés kispapfelvételre – Azok az érettségizett, vagy érettségi előtt álló fiatalok, akik papi hivatást éreznek magukban és a Székesfehérvári Egyházmegye keretében kívánnak papi szolgálatot teljesíteni, felvételi kérelmüket 2026. június 19-ig juttathatják el az Egyházmegyei Hivatal címére. A felvételi követelmények megtalálhatók az Egyházmegye honlapján. 

Jótékonysági orgonahangverseny – 2026. június 7-én, vasárnap 16:00 órakor Mórocz Tamás bodajki plébános atya jótékonysági orgonahangversenyt ad Székesfehérváron, a Szent Imre (Barátok) templomban. A hangverseny bevételét a Lepramisszió javára ajánlják fel. Mindenkit szeretettel várnak, a belépés ingyenes.” 

Almássy-telep – Krisztus Király Plébánia 

Rózsafüzér a Krisztus Király templomban – Június 6-án, a hónap első szombatján 17:00-tól Rózsafüzért imádkozunk, 17:30-tól Szentségimádást tartunk a Krisztus Király templomban. 

Víziváros – Jézus Szíve Plébánia 

Jézus Szíve litánia – Templomunkban június hónapban, hétköznap 17:15-től, hétvégén a szentmisék előtt Jézus Szíve litániát imádkozunk. 

Rózsafüzér – Június 6-án, szombaton 17:00 órakor a Rózsafüzér társulat titokcserét tart.