Nyári szünet az Öreghegyi plébánián – A hétköznapi liturgiák rendje július hónapban a következők szerint módosul:
– Kedden és pénteken este 18:00 órakor szentmisét imádkozunk.
– Hétfőn, szerdán és csütörtökön a liturgiák elmaradnak, az utolsó liturgiát június 29-én, hétfőn tartjuk.
– A Rózsafüzér Társulat hétfőn, szerdán és csütörtökön 18:00 órától tartja imaóráját.
A plébániai iroda júliusban telefonügyeletet tart, ügyintézéshez kérjük, telefonon vagy e-mailen egyeztessenek időpontot. (+36 30 265 2959, oreghegy@puspokseg.hu).
A bibliakör, a felnőtt katekézis, az „Evezz a mélyre” imaestek, a Spiritus gitáros misék és a „Máriával Jézushoz” szentségimádási alkalmak júliusban és augusztusban is szünetelnek.
Öreghegyi karitász – A május közepén megújult Karitász-csoportunk egyik legfontosabb feladatának az idős és beteg testvérek látogatását tekinti, különösen azokét, akik egészségi állapotuk miatt nem tudják elhagyni otthonukat. Szeretnénk számukra jelenlétünkkel, beszélgetéssel és közös imádsággal lelki támogatást nyújtani. Csoportunk három tagja világi lelkipásztori munkatárs, ezért lehetőség van a szentáldozás elvitelére is az otthonukban élő betegek számára. Kérjük a kedves testvéreket, hogy jelezzék, ha családi vagy ismerősi körükben van olyan idős vagy beteg személy, aki örülne látogatásunknak.
Tájékoztatjuk továbbá a híveket, hogy iskolakezdési támogatás igénylésére is van lehetőség. Az ehhez szükséges adatlap a sekrestyében vagy a plébániai irodában kérhető el. A kitöltött adatlap leadási határideje: július 20.
Első csütörtöki Eucharisztia ünnep a Prohászka-templomban – 2026. július 2-án, csütörtökön 18:00 órakor szeretettel várják az egyházközségek híveit az első csütörtöki Eucharisztia ünnepre a Prohászka-templomba. A szentmisét Spányi Antal püspök atya tartja a város papságával, amely után közös szentóra kezdődik az új papi hivatásokért és az egész egyházért.
Ezen a napon Öreghegyen nem lesz rózsafüzér imádság.
TÉRdenálló férfi rózsafüzér imádság – Székesfehérváron is elindult a TÉRdenálló férfi rózsafüzér imádság minden hónap első szombatján. A következő alkalom 2026.július 04., 8:00 órakor lesz a Jézus Szíve Plébánián. Ezt az imaalkalmat a templom előtt imádkozzuk térden állva, csatlakozva a többi hazai helyszínhez és a világ számos pontján ugyanezen a napon megrendezendő eseményhez. Hívjuk és várjuk férfitestvéreinket engesztelésre, közös rózsafüzér imádkozásra (térdeplőpárna, szivacs szükséges).
Péterfillér-gyűjtés – 2026. július 5-én tartja a Magyar Katolikus Egyház a péterfillérek gyűjtését az ország templomaiban. A péterfillérekkel a Szentatya egész világra kiterjedő karitatív misszióját segítik a világ katolikus hívei. Hálás szívvel köszönjük adományaikat!
A vértessomlói Sarlós Boldogasszony templom búcsúja – 2026. július 5-én, vasárnap 10:00 órakor a vértessomlói Sarlós Boldogasszony templom búcsújára hívják azokat a családokat, akik gyermekáldásra várnak, vagy gyermek születésére készülnek. Spányi Antal megyés püspök szentmise keretében imádkozik és áldja meg őket, a Gyermeket hordozó Szűz Mária közbenjárását kérve.
Rózsafüzér a Krisztus Király templomban – Július 4-én, a hónap első szombatján 17:00-tól Rózsafüzért imádkozunk, 17:30-tól Szentségimádást tartunk a Krisztus Király templomban.
Fotópályázat a Vízivárosi plébánián – Hittanosaink részére fotópályázatot és kirándulásokat hirdetünk, részletekről a kihelyezett plakáton tájékozódhatnak.